Dr. Gill Márton

RENDELŐ VEZETŐ FOGORVOS

Több generációs orvos családból származom, így a gyógyítás mindig a közelemben volt. A hagyományt folytatva 2007-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán. Az azóta eltelt években a hazai ellátási rendszer minden szegmensében kipróbálhattam magam.
4 évig saját körzeti praxist üzemeltettem, magánrendeléssel kiegészítve. Részt vettem fogászati sürgősségi betegellátásban is, így széles körű rálátást kaptam a fogászat minden területére. Ezek után négy évig egy hollandiai magánklinika vezető fogorvosaként dolgoztam, ahol nyugat-európai, magas igényű betegkör ellátását végeztem.

Úgy éreztem, az évek során megszerzett tapasztalatot Magyarországon szeretném kamatoztatni a feleségemmel közösen megálmodott rendelőnkben, ahol hazai és külföldi pácienssekkel is dolgozhatunk együtt.

Mindig szem előtt tartom, hogy nemcsak fogakat, hanem embereket kezeljek. Tudásomat folyamatosan frissítem hazai és külföldi továbbképzéseken. Tagja vagyok a Magyar Orvosi Kamarának és a holland KRT-nek (holland fogorvosi kamara).


════

Dr. Károly Márta

FOGORVOS

2007-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán. Hazai gyakorlatomat saját körzeti praxisomban, magánrendelőkben alkalmazott fogorvosként szereztem. Részt vettem fogászati turizmussal foglalkozó budapesti rendelő betegellátásában is.

4 évet töltöttem Hollandiában egy magánklinikán, ahol nemzetközi pácienskör ellátását végeztem férjemmel együtt. Kedvenc szakterületem az esztétikai kezelések amelyben nagy jártasságra tettem szert.

Mindig törekszem a nyugodt, oldott légkör kialakítására , hogy a fogászati kezelés minél stresszmentesebb legyen pácienseimnek.
Tudásomat folyamatosan frissítem hazai és külföldi továbbképzéseken. Tagja vagyok a Magyar Orvosi Kamarának és a holland KRT-nek (holland fogorvosi kamara).


════

Dr. Würsching Tamás

DENTOALVEOLÁRIS SEBÉSZ, IMPLANTOLÓGUS

2008-ban szereztem fogorvosi diplomát “summa cum laude” minősítéssel a Semmelweis Egyetemen. A dentoalveoláris (szájsebész) sebészet szakvizsga megszerzése után 2015-ben általános orvosi diplomát szereztem szintén summa cum laude minősítéssel. Ez követően arc-állcsont sebészeti szakkvizsgát tettem.

Egy évet töltöttem Belgiumban, a bruges-i AZ Sint Jan kórház arc-állcsont-szájsebészeti osztályán, ami az állcsont-ortopédiai műtétek egyik nemzetközileg is elismert központja. A Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Arcrekonstrukciós Centrumában is dologozom, ahol ajak-szájpadhasadékos gyermekek ellátása a fő profil.

Tanulmányaim mellett folyamatosan dolgoztam szájsebészként, több magyarországi és egy londoni magánrendelésen is, valamint a Mária utcai szájsebészeti Klinikán.
Itt nagy tapasztalatot szereztem az implantálás, csontpótlási eljárások és minden egyéb szájsebészeti beavatkozás gyors, preciz és fájdalommentes kivitelezésében.


════

Dr. Asadzadeh Reza

FOGSZABÁLYOZÓ SZAKORVOS

Teheránban születtem, Iránban. Miután szülőhazámban elvégeztem az orvosi egyetetemet, Magyarországra költöztem, ahol további öt évet tanultam a Debreceni Egyetem fogorvosi karán. Annyira lenyűgözött az ország szépsége és a magyarok kedvessége, hogy úgy döntöttem, itt folytatom tanulmányaimat.

Fogszabályozó szakorvosnak tanultam a Semmelweis Egyetemen. A tanulmányaim után, a Heim Pál Gyermekkorházba kerültem ahol rengeteg tapasztalatot szereztem.

Célom hogy a lehető legmagasabb színvonalú segítséget nyújtsam pácienseimnek. Forduljanak hozzám bizalommal.


════


Királyhegyi Vivien

RECEPCIÓS

Szívügyem a szépség, legyen szó megjelenésről, fogakról, mosolyról.
Fogászati assszisztens és dentálhigiénikus végzettségem mellett szabadidőmben kozmetikusnak és sminkesnek talnulok.

Célom, hogy minden nap megszépítsem magam körül a világot.


════

Szép Tímea

DENTÁLHIGIÉNIKUS, FOGÁSZATI ASSZISZTENS

A szakma szépsége mindig elvarázsolt, szeretem a kihívásokat.


Fontos célom, hogy minden pácienshez türelemmel forduljak a dentálhigiéniás kezelések során


════

Oláh Vivien

FOGÁSZATI ASSZISZTENS

Szívesen tevékenykedem a rendelőben az orvosok és a páciensek körül.
Mosollyal és kedvességgel biztosítom az oldott hangulatot.

Nagyon örülök, hogy a Ráday32-ben egy "jófej", profi csapatra találtam.


════